Rólunk írták

Amikor az iON projekt ötletgazdája Dömötör Tamás megkért, hogy írjak pár sort mintegy "ajánlóként" az új oldalhoz örömmel mondtam igent a felkérésre. Örömmel, mert egy olyan egyedülálló kezdeményezésről van szó, amelyhez több helyi elektronikus zenét játszó zenész csatlakozott, nyilván nem véletlenül. Emlékszem, amikor először hallottam Tamástól a projekt részleteit rögtön nagyon izgatott lettem. Magával ragadott az a lelkesedés, amellyel Tamás beszélt erről a mindenki számára nyitott, kötöttségektől mentes, és kizárólag a zenére koncentráló kezdeményezésről.

 

Nem sokkal később az élet az elképzelés életrevalóságát is bizonyította, hiszen egymás után csatlakoztak hozzá a helyi zenészek, és rövid időn belül már hallhattuk is az együttműködés első hangjait.

Számomra már az első pillanatban világossá vált, hogy ezt a kezdeményezést nekem is támogatnom kell. Ennek erdeményeképpen született újságcikk a projektről, amely szélesebb körben hirdette ezt az különleges kezdeményezést, de ennek keretében sikerült 2012 decemberében az iON-nak bemutatkoznia a hazai közönség előtt a Tatabányai Depeche Mode Klub "Electro Night Live 2012" rendezvényén.

 Azóta engem is megkerestek már, információt kérve a projektről és Tamásról, ezért úgy gondolom, hogy a befektetett munkám elérte célját... Sok sikert, és nem utolsó sorban kitartást kívánok Tamásnak és a projektben szereplő valamennyi zenésznek, hiszen a jól sikerült bemutatkozás után itt az ideje a szélesebb tömegek "megszólításának" is.

Kovács Krisztián
klubvezető
Tatabányai Depeche Mode Klub

©2025 iON Projekt. Minden jog fenntartva!

Keresés

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.